Elöször is üdvözlök minden kedves Látogatót az oldalamon. Berecz Tamásnak hívnak és sokat gondolkodtam azon, hogy mit is írjak magamról. Talán a legfontosabb az, hogy ember vagyok. Embernek születtem és azzá lettem. Amikor megszületünk, még emberek vagyunk gyermek testben, amikor felnövünk emberré kell válnunk. Jó esetben ez meg is történik előbb vagy utóbb, de ahhoz, hogy felnőttként ellássuk a feladatunkat – amit magunkkal hoztunk – meg kell történnie a visszaalakulásnak.  Ami nagymértékben segíti ezt a visszaalakulást az a kíméletlen önismeret, amely a hazugság rétegein keresztül leás a mélyen benned lévő igaz emberig. Az ember lelke a legmélyén boldog. De csak is a legmélyén!! Néhány szinttel feljebb ott a “nyílhegy”, ami titokban szúr és mérgez, és beteggé teszi egész lényedet. Engem is az önismeret útjára terelt az élet, valószínűleg azért, hogy azt a sok mérget a világgal szemben hatástalanítani tudjam. Sok-sok gyerekkori betegség és halálközeli élmény után megvilágosodott bennem valami. Ha ezeket a mérgeket hatástalanítani tudom magamban az nagy siker, és talán a legnagyobb siker, amit elvárhat az ember magától. Ha az ember sikerre visz valamit, akkor meg kell osztani a környezetével is -szól bennem egy hang – és elkezdtem azon dolgozni, hogy miként juttassam el a nagy hírt a környezetem felé. Kronobiológiai pszichogenetikával, lélekterápiákkal, önismeret és személyiségfejlesztéssel, és holisztikus masszázzsal foglalkozom. 1975 április 6.-án születtem Budapesten, jó családi körülmények között. A jó családi körülmények ellenére mégis beteges gyermek voltam, pedig nem annak kellett volna lennem. Akkor felteszem a kérdést magamban – mégsem volt olyan jó a családi körülményem? – valószínűleg nem. A létező összes környezetben előforduló dologra érzékenyen reagáltam, így allergiás lettem. Ezek után, súlyos asztmás betegséget kaptam, majd 9 évesen úgynevezett autoimmun betegséggel szállítottak kórházba. A bentlakásom úgy közel egy évig tartott, miközben küzdöttek az orvosok és az ápolók azért, hogy életben maradhassak.

Életben maradtam-:)). És nagyon sok tapasztalatot hoztam magammal, amit megosztok barátaimmal, ember társaimmal. Mit gondoltok, mi mentette meg az életem a gyönyörűséges halál állapotától? Elmondom – csak is egy érzés, ami a feltételek nélküli SZERETET állapota, és semmi más. Ugyanis beleszerettem egy fiatal ápolónőbe akkor, amikor bénult testtel ott hevertem a kór ágyán. És rájöttem arra, mert már 9 éves korban is ember az ember, hogy ha így elfogadnak és szeretnek engem, amit ez az ápolónő tökéletesen közvetített felém, akkor miért ne fogadhatnám el önmagam, és miért ne szerethetném magam úgy ahogy vagyok? Erre egy meditációm közben ébredtem rá. Pontosabban arra, hogy a SZERETET mentett meg engem a kapunyitástól. Már kopogtattam rajta és ki is nyitották, csak valami erős – a halálnál sokkal erősebb dolog visszahúzott, és ez az élet utáni vágyam volt, ami a Szeretet állapotában ringatta, hullámoztatta testem-lelkem-szellemem. Még folytatom….